Német GP- Ferrari öngól
2010. júl. 26. 20:58 - írta Martus555Hockenheim. A német verseny idei helyszíne, hangsúlyozom idei, tavaly a Nürburgringen került megrendezésre a Német Nagydíj, és ha minden jól megy, jövőre is ott lesz.
Az már a szabadedzéseken kiderült hogy a Ferrari idén Bahrein után itt a leggyorsabb, ám a pole pozíciót ismét a Red Bull egyik versenyzője szerezte, nevezetesen Vettel. Igaz ha csak egy verseny erejéig is, eltűnt a Red Bullok fölénye az időmérőn, a hazai pályán versenyző Sebastian Vettel mindössze 2 ezredmásodperccel volt gyorsabb a 2. Fernando Alonsonál. Az időmérő pozitív meglepetése számomra Felipe Massa volt, aki épp ezen a hétvégén ''ünnepli'' súlyos balesetének évfordulóját.
A rajtot Vettel ismét rosszul kapta el, Alonso sokkal jobban jött el, ám a német pilóta már-már a sportszerűség határait súrolva (valaki szerint átlépve) szorította a fal felé a spanyol pilótát. Közben pedig Massa kihasználva ezt a kis csetepatét nevető harmadikként elment mindkettejük mellett. Meggyőződésem szerint ha Vettel nem ennyire agresszív, Massának esélye se lett volna elfordulni elsőként a rajt után. Valószínűleg ilyen sorrend lett volna: 1. Alonso 2. Massa 3. Vettel, vagy talán 2. Vettel és 3. Massa, ezek már csak spekulációk. A rajtot úgy is összegezhetnénk, hogy a kettő Ferraris csúnyán megette az első helyről induló pilótát.
Nem szeretném elemezni az egész futamon történteket, sokkal inkább kihegyezném ezt az írást egy momentumra.
A kettő Ferraris haladt az élen zavartalanul, mikor Alonso elkezdte ledolgozni pár másodperces hátrányát a csapattársával szemben. Elég volt pár kör hozzá hogy támadási pozícióba kerüljön a spanyol, és nem is habozott sokáig, megpróbálkozott az előzéssel. Ám Massa természetesen nem hagyta magát, viszont talán túlságosan is hevesen védekezett egy pillanatban, mikor egész egyszerűen ráhúzta Alonsora a kormányt, és bizony ha ott a spanyol pilóta nem tapos rá a fékre, mindketten hasonló röptét mutattak volna be mint Mark Webber Valenciában. Ha nem is repültek volna el, minimum olyan vége lett volna mint Törökországban a kettő Red Bull csatájának.
Érdekes, ha ez a Massa -féle manőver nem egy egyenes szakaszon történt volna, hanem mondjuk egy kanyarban, akkor Alonso minden bizonnyal ismét levágta volna a kanyart, és akkor valószínűleg megint arról beszélhetnénk hogy milyen büntetést kapott.
Na de mindegy is, a ha kezdetű mondatoknak a sportban nincs értelme. (Főleg a technikai sportban.)
Ezután a kis manőver után Fernando meg is jegyezte a csapatrádióban hogy ''ez szenzációs''. Később elkezdett lemaradni Massáról, kitudja miért. 3,5 másodpercet adott a brazil Alonsonak, ezután viszont Fernando mintha felébredt volna, és pár kör alatt a 3,5 másodpercből 9 tized lett.
Alonso ekkor már nem próbálkozott előzéssel, mert nem kellett neki. Stefano Domenicali a Ferrari csapatfőnöke rászólt Massára hogy ''Fernando gyorsabb nálad'', minden ellenkező szóbeszéddel, véleménnyel szembemenve, Alonso akkor valóban gyorsabb volt csapattársánál, hisz ha lassabb lett volna nem tudta volna ledolgozni 3,5 másodperces hátrányát.
Massa ezután látványosan lelassított, pontosabban nem lelassított hanem egész egyszerűen nem gyorsított ki egy kanyar után, Alonso pedig elment. Mielőtt belekezdenék a csapatutasítás körüli véleményformálásba, fontos kijelenteni hogy Alonso ezután nyilvánvalóan gyorsabb lett, többször is megfutotta az aktuálisan leggyorsabb kört, és futam végéig több mint 4 másodpercet adott csapattársának.
A Ferrari olyan szempontból jó döntést hozott, hogy míg Alonsonak van esélye a világbajnoki címre, Massának gyakorlatilag nincs, ezért egyértelmű hogy a még versenyben levő pilótát minden pillanatban segíteni kell. Sok Massa szurkoló azzal takarózik hogy még Felipenek is van matematikai esélye, az ő álláspontjuk alapján még a Hispania versenyzőinek is van esélye VB-t nyerni idén, hisz matematikai esélyük van rá.
Az viszont hiba volt a csapat részéről, hogy Massát visszafogták, ugyanis egy olyan súlyos baleset után amit a Hungaroringen szenvedett, végre volt esélye futamot nyerni és maga mögé utasítani a rossz emlékeket, ám ezt a lehetőséget a Ferrari elvette tőle. Persze ez csak akkor volt hiba, ha a csapat valóban hosszútávra tervez Massával. Más kérdés, a brazil pilótának nem csak az idény felénél kellene ilyen jól teljesítenie, és bizonyítania, mikor a csapattársa már bőven előtte jár. Persze erre rá lehet kontrázni azzal hogy ennyi idő kellett neki a visszarázódáshoz.
Térjünk vissza a csapathoz, azon belül is magához a csapatfőnökhöz Domenicalihoz. Nem tudom elképzelni, hogy hogy tudott eszébe jutni egy olyan orbitális nagy hiba hogy még a csapatrádióban kérjen bocsánatot Felipe-től, ezzel gyakorlatilag elárulta hogy volt csapatutasítás. Szentül hiszem (és ez alkalommal még inkább bebizonyosodott) hogy Domenicali nem alkalmas csapatvezetői posztra, össze sem lehet hasonlítani a Jean Todt-Ross Brawn -féle duóval. Semmi taktikai érzéke nincs a Ferrari jelenlegi csapatfőnökének, már elnézést.
Massa sértődöttsége teljesen érthető, ám nem szabad elfelejteni hogy Raikkönen ugyanezt megcsinálta vele, magyarán bevárta és elengedte 2008-ban. Lehet vitázni róla hogy az már az év egy későbbi szakaszában történt, ám attól még a tény vitathatatlan hogy ott gyakorlatilag ugyanaz történt mint most itt, csak akkor Kimi kárára, most pedig Massa kárára. A Schumi-Barichello esetet szándékosan nem hozom fel, hisz az azért komolyabb volt, Rubenset akkor még az állása elvesztésével is megfenyegették.
Miközben megszületik ez a cikk, kapom a híreket hogy a Ferrari pénzbírsággal megúszta ezt a dolgot. Őszintén bevallva komolyabb szankcióra számítottam, de azt mindenképpen felháborítónak és gusztustalannak (elnézést, de igen) tartottam volna ha egy csapatutasítás miatt a pilótákat büntetik.
Az eset szinte mindenkiben váltott ki különböző érzéseket. A Red Bull csapatfőnöke Mr. Horner volt felháborodva a legjobban. Én teljesen felháborítónak tartom az ő felháborodását! Pont ő mondja ezt, a szárnycserés dolog után?! Persze a kettő dolog azért nincs egy súlyban, de kicsit kezdem úgy érezni hogy Horner lassan Ferrari ellenes hadjáratot indít. Mikor a Ferrari először alkalmazta az F-csatornát (mikor még kézzel takarták ki azt a bizonyos rést), ő tette legelőször szóvá hogy ez bizony életveszélyes, tiltsák be. Most mit látunk a Red Bullnál? Ugyanazt a ''kezes'' megoldást ami a Ferrarinál volt. Olyan ez mintha ki akarná ''iktatni'' az ellenfeleit. Év elején mikor még mindenki azt hitte hogy versenyképes lesz a Mercedes, Schuminak legalább kettő versenyre szóló rajtbüntetést adott volna, azért mert ment egy gyors kört szabadedzésen, sárga zászló alatt. Év elején panaszkodott a Renault motorok megbízhatóságára, később kiderült hogy túlterhelik a motort az időmérő utolsó szakaszában, egy bizonyos máig érthetetlen megoldás segítségével. És akkor még nem is esett szó arról hogy ő mindig azt hangoztatja hogy úriemberek, és betartják a szabályokat. Ehhez képest már legalább 3 különböző kisebb-nagyobb elemet levetettek az autóikról, mert szabálytalan volt. Tehát azért Horner sem a tisztelet példaképe.
Michael Schumacher szerint nem volt semmi gond ezzel az esettel, persze ő mit is mondhatna?!...
Niki Lauda egyszerűen jellemtelennek titulálta Alonsot, azért mert úgy nyilatkozott a spanyol hogy nem tudja miről van szó. Ez miatt tényleg lehet hibáztatni Alonsot, ha már egyszer megtörtént az eset akkor legalább mondja meg, ne kerteljen. Azért viszont nem szabad őt szidni mert a csapat gyakorlatilag szólt Massának hogy ezt a futamot a csapattársadnak kell nyernie.
Ezt az esetet zárjuk is le, pár hét múlva biztos vagyok benne hogy már más téma lesz, már csak abból kiindulva is hogy idén eddig talán 1-2 futam volt ahol nem történt valami erősen kérdéses eset, így várható ''valami'' a Hungaroringre is.
Nem tudok elmenni szó nélkül (pedig próbáltam) a közvetítőink gyenge munkája mellett. Azt bizonyára már mindenki megszokta, hogy néha nehezükre esik felismerni a pilótákat. Rosszabb esetben még a csapatokat is összekeverik. Ezen a versenyen viszont amit Czollner Gyula művelt az egyszerűen nevetséges volt. Egy kommentátornak mindig semlegesnek kell maradnia, ha nincs magyar a mezőnyben. A mi Gyulánknak ez most nem sikerült, hihetetlen módon szurkolt Massának, és hihetetlen módon ''ellenszurkolt'' Alonsonak. Wéber Gábor némileg reálisabban értékelte a történteket, ám ó pedig már néha túlságosan is védte a spanyol pilótát.
Ezek mellett eltörpül a Force India bakija, összekeverték a kettő versenyzőjük kerekeit. Ennek következtében Sutil, Liuzzi kerekeit kapta meg, és értelemszerűen Liuzzi pedig Sutilét, ezért 1 körrel később mindketten visszajöttek a boxba a ''saját'' kerekeikért. A körülmények miatt azonban az FIA csak megrovásban részesítette a csapatot.
Összegzésül pedig ezen a hétvégén kiderült hogy a Ferrari nem csak szavakban, hanem gyakorlatban is visszajött a VB címért folytatott harcba. A McLaren a hétvégén ismét kisebb csodát hajtott végre azzal hogy Hamilton csúnyán összetörte a McLarent, de nem sokkal később már előkelő helyen végzett a következő szabadedzésen. A Ferrari által pedig egyértelműen kiderült hogy a csapatutasítást nem lehet kizárni egy olyan sportból ahol beszélhetünk csapatról. Egy ismerősöm kissé radikális példával szemléltette ezt, miszerint gondoljunk bele ha a fociban sem lenne csapatutasítás, akkor mi lenne? Majd hozzátette hogy, igaz kettő különböző sportág, de az F1-ben miért ne dönthetné el egy csapat hogy melyik pilótáját szeretné előrébb látni?! Hangsúlyozom ez az ő véleménye, nem az enyém.
Biztos vagyok benne hogy az idény izgalmasabb fele még csak most következik (eddig sem lehetett okunk a panaszra), a Ferrari egyértelműen visszatért a harcba, a Red Bull eddig is ott volt, ám mégis a McLaren vezeti a mindkét tabellát. Azt hiszem nem badarság kijelenteni, az elmúlt bő 10 év legizgalmasabb második ''félideje'' vár ránk!
Egy idézettel zárnék, egy német lap, a Financial Times Deutschland fogalmazta meg a legrövidebben, és a legfrappánsabban hogy mi történt a hétvégén: „A hazugság nagydíja – új versenyzők, régi csalás!”
F1- Brit GP: Silverstone
2010. júl. 20. 22:42 - írta Martus555Silverstone. Az F1 egyik ''bölcsője''. Pontosabban egy újjá épített Silverstone. Kicsit túlzó jelző hogy újjá épített, sokkal inkább megújított pályára érkezhettek a csapatok Angliába.
Alig hogy elkezdődött a versenyhétvége, már pénteken furcsa dolgok történtek, leginkább a Red Bull háza táján. Az energiaital gyárosok 2 új fejlesztésű első légterelőt (szárnyat- kinek hogy tetszik) vittek a Silverstone-i hétvégére. Értelemszerűen egyet Vettel, egyet pedig Webber kocsijára. Ezzel még nem is volt gond, csakhogy Vettel a saját egyetlen új fejlesztésű légterelőjét összetörte. Ebből pedig az következne hogy visszakapja a régebbi alkatrészt. Nem így történt. Christian Horner, a csapatfőnök úgy döntött hogy leszerelik Webber kocsijáról azt a bizonyos légterelőt, és átszerelik Vettelére. Ezzel kapcsolatban viszont Webberrel nem egyeztettek.
Vettel ezek után megnyerte az időmérőt, második helyről pedig a csapattárs Mark Webber indulhatott, a 3. rajtkockát pedig Fernando Alonso szerezte meg. A Red Bulloknak ezúttal nyomasztó fölényük volt (+ 8 tized a 3. Alonsonak), senki nem bízott benne hogy meg lehet verni őket a futamon.
Nem lehet elmenni szó nélkül a McLaren mellett. Történt ugyanis hogy a hazai futamukra egy átfogó fejlesztéssel készültek (új kipufogórendszer, és ehhez módosított diffúzor, a Red Bull megoldása szerint). Be is vetették ezeket az újításokat, de csak szabadedzésen. A wokingi csapat mérnökei úgy döntöttek hogy inkább később próbálkoznak az új alkatrészek bevetésével, ennek következtében vissza ''butították'' az autót a ''régi'' szintre. Azt hiszem itt jött el a pillanat hogy feloldjuk a teszttilalmat. Ezzel ugyanis bebizonyosodott hogy ha a csapatok új fejlesztéseket akarnak bevetni, akkor bizony hasonlít a dolog a zsákba macskára. Tesztelés nélkül nem lehet létezni egyik autóverseny szériában sem. Ráadásul megvitatták a Mercedes, és Ferrari által kihasznált ''kiskaput'' a filmforgatásos tesztelést. Nem hogy megvitatták, megegyeztek, hogy új alkatrészeket tilos felszerelni az autóra filmforgatás címén. Visszatérve a McLarenhez, ez a módosítás azt eredményezte hogy Buttonak már a Q2-ben véget ért az időmérő, míg Hamilton a 4. helyet szerezte meg.
Webber természetesen nem ment el szó nélkül a szárnycserés dolog mellett, talán ennek eredménye lett hogy a rajtnál az átlagosnál kicsit nagyobb agresszióval jött el, és meg is lett az eredménye, ugyanis Vettelt lerajtolta. A fiatal német ezután összeszedett egy defektet is, nem szeretnék belemenni a fejtegetésbe miszerint Hamilton miatt kapott-e defektet, vagy egyszerűen attól mert túl agresszíven használta a rázókövet hogy tudja tartani ausztrál csapattársát az első kanyarban.
A Ferrari spanyol pilótája Alonso a rajtot nagyon rosszul kapta el, ennek következtében visszaesett az 5. helyre. Lett is ebből még gond!
Alonso természetesen nem hagyta annyiban a dolgot, visszapróbálta szerezni a rajtnál elvesztett 3. helyét. Ehhez le kellett küzdenie Robert Kubicát, és Nico Rosberget.
Fernando nem is várt sokat, Kubica üldözésébe kezdett. Ekkor jött az előzési manőver, a lengyel pilóta kellően agresszív volt és nem hagyott a spanyolnak elég helyet, Alonso pedig levágta a kanyart. Így Kubica elé került, és nem is adta vissza neki a pozícióját.
Fontos kiemelni az hogy Kubica nem hagyott elég helyet, nem egyenlő azzal hogy leszorította a pályáról. A leszorítás (vagy kiszorítás?!) szabálytalan, az agresszív védekezés nem az.
Alonso pedig jogtalan előnyt szerzett azzal hogy levágta a kanyart, és így előzte meg Kubicát.
A többit már tudjuk jött a büntetés, Alonso versenye ismét elment a versenybírák rossz döntése miatt. A rossz döntés pedig az volt, hogy nem engedték letölteni a boxutca áthajtásos szankciót a Safety Car ideje alatt. A mezőny összerázódott, Fernando pedig visszakerült az utolsó helyre.
A háttérben viszont nagyon furcsa dolgok történtek, és érdekes információk láttak napvilágot. Alonso elfogadta a büntetést de hozzátette hogy ha ilyen történik legközelebb más pilótával akkor ő is ugyanazt a büntetést kapja. A Ferrari nem törődött bele ennyire a dologba, azt mondták, hogy nekik bizony nem szólt senki hogy vissza kell engedni Kubicát.
Kell ezért szólni? Nyilván nem kell. De a csapat kikérheti a versenybírák és a versenyigazgató véleményét az esettel kapcsolatban. Charlie Whiting ennek hatására azt mondta, hogy háromszor figyelmeztették a Ferrarit hogy Alonso engedje vissza ellenfelét.
Elfogultság nélkül, józan ésszel gondoljuk végig ezt. Tehát a Ferrarinak háromszor szóltak, hogy a versenyzőjük engedje vissza maga elé Kubicát, különben büntetést kapnak. Nem egyszer, háromszor. Nem vagyok Ferrari szurkoló, és elnézést a szóhasználatért, de ez egy baromság. Valaki elhiszi azt hogy a Ferrarit kvázi ''megfenyegetik'' hogy Alonso rögtön engedje vissza Kubicát, különben szankció lesz a vége, ám mindezek ellenére a Ferrarisok megkockáztatják azt hogy ezt a figyelmeztetést figyelmen kívül hagyják és nem szólnak a pilótájuknak? Ugyan kérem!
Nos pár nappal a verseny után jött is a bizonyíték. Nem szeretném részletezni, egy rádióbeszélgetést hoztak nyilvánosságra ami egyértelműen bizonyítja hogy Charlie Whiting nem mondott igazat. A Ferrari valóban háromszor hívta a versenyigazgatót, hogy mi a teendő, de egyszer sem lett figyelmeztetve a csapat. A rádióbeszélgetésből itt van 1-2 érdekes párbeszéd:
Ferrari: ''Láttad az előzést? A mi véleményünk szerint nem volt hely az előzésre.''
Charlie Whiting: ''Időt kérek, had nézzük vissza a televíziós felvételeket.''
Charlie Whiting: ''A stewardok úgy gondolják, hogy Alonsonak vissza kellene adnia a pozícióját.''
Ferrari: ''Ez a döntés?''
Whiting: ''Nem. De mi így látjuk.''
Ferrari: ''Alonso már nincs közvetlenül Kubica előtt. Már két pozíció választja el őket egymástól.”
Whiting: Megadtuk a lehetőséget arra, hogy reagáljatok az ügyre. A stewardok meg fogják hallgatni a versenyzőket a futam leintése után, de megértem az álláspontotokat.”
Érdekes. Az esetről nem is szeretnék többet nyilatkozni, csak azt szeretném hozzátenni hogy felháborítónak tartom hogy egy versenyigazgató ilyen felelőtlen kijelentéseket tegyen futam közben mint tett a feljebb olvasható párbeszédben. Ha egy csapat megkérdezi valamivel kapcsolatban, hogy mit csináljon, a versenyigazgatónak, a versenybírákkal való egyeztetés után meg kell mondania hogy mi a teendő. Ám nyilvánvalóan kiderült, hogy maga Charlie sem tudta, hogy lesz-e büntetés, vagy sem.
Összegezve izgalmas futamot láthattunk, legfőképp Vettel manőverei voltak gyönyörűek a futam végén. Nem szeretnék belemenni abba a történetbe, hogy Sutilt miképp és hogyan előzte meg, de hogy nem teljesen tiszta körülmények közt abban biztos vagyok. Vettel egyébként a hétvégén F1-es pályafutása 10. pole pozícióját szerezte. A Ferrari fejlődését mutatja, hogy Alonso futotta a verseny leggyorsabb körét, Schumi pedig sajnos ismét megdöntött egy negatív rekordot: Silverstone-ban F1-es pályafutása során még soha nem indult ennyire hátulról, konkrétan a 10. helyről.
Mint már előző írásomban is firtattam nagy szükség van a változásokra a jelenlegi szabálykönyvben, mindezt azzal egészíteném ki hogy nem csak a szabályok módosítására (vagy újraírására) van szükség, hanem eljött a személycserék ideje is. Ugyanis nagyon elgondolkodtató dolog, hogy egy ilyen egyértelmű esetet mint az Alonso-Kubica affér volt, nem tudnak rögtön megítélni a versenybírák nagyon nagy baj. Egyértelmű volt hogy Alonso a kanyar levágásával jogtalan előnyt szerzett, ezen miért kell hosszasan gondolkodni?!
Utolsó gondolatomként egy idézet melyet Webber mondott a csapatnak miután megnyerte a Brit Nagydíjat: ''Nem is olyan rossz ez egy második számú pilótától ugye?'' Bizony nem is olyan rossz!
F1- Európa GP: Valencia
2010. júl. 5. 22:23 - írta Martus555Mivel is kezdjem? Elsőként megosztanám a kedves olvasóval hogy ez életem első blogja, de reményeim szerint nem az utolsó.
Valencia. Frappáns megfogalmazás szerint a ''szegények Monacoja'', lehetne ezzel vitatkozni, mert többek közt láthattunk egy az erkélyen használatos medencét, vagy Palik Laci megfogalmazása szerint egyszerűen ki lett téve a fürdőkád az erkélyre, és valakik onnan élvezték a futamot.
Pardon! Nem élvezték, csak nézték. Ugyanis rettentően unalmas versenyt láthattunk, ha nem történt volna Webber balesete, és a Safety Car körüli balhé, egy szinten lehetett volna emlegetni az évadnyitó Bahrein-i ''vonatozással''.
Szokás szerint Red Bull pole pozíció volt. Ezzel bebizonyosodott hogy Hamilton Kanadai első helye csak a sorminta megszakítására volt elég, valakiben pedig felerősítette a Red Bull állítólagos aktív felfüggesztése körüli gondolatokat.
Vettel rajt-cél győzelmet aratott, ahogy azt ő szokta (Ez volt a Red Bull 10. győzelme). Persze ezzel nem akarok levonni az érdemeiből, szépen vezetett, és gyorsan is. Sokan viszont megnéznének tőle végre egy klasszikus mezőny ''körbeautózós'' versenyt, valahonnan hátulról indulva. Ugyanis a pilótát leginkább az minősíti hogy hogy tud előretörni, nem pedig az hogy hogy tud üres pályán autózni. Vettel ettől függetlenül kiváló pilóta, és mint tartja a mondás ''a jó pilóta az élről kezdi, és ott is fejezi be a versenyt''.
Webber a borzalmas rajtjának köszönhetően visszaesett az 5. helyre, onnan pedig rögtön a 9.-re. A Red Bull jó taktikai érzékkel kihívta a boxba a kettő Williams mögül. A terv jó volt, miszerint Webber ezzel le is tudja a kerékcserét, de ahhoz hibátlanul is kellett volna végrehajtani. Az ausztrál pilóta visszaesett Kovalainen mögé, lett is ebből gond.
Gond? A fenét! Hatalmas probléma.
Webber olyan tempóval érkezett Kovalainen mögé, hogy max. átugrani tudta volna, kikerülni semmiképpen. Az F1-es autók még nincsenek olyan szinten hogy gombnyomásra repüljenek(hiába a Red Bull) és ennek köszönhetően Webbo beletrafált Kovalainenbe.
Meg is lett ennek az eredménye.
Webber olyan röptét mutatott be, amilyet már rég láttunk. Balszerencséje hogy még a levegőben is karambolozott egy táblával, szerencséje hogy kerékre érkezett, nem fejre.
Nem az első ilyen megmozdulás volt ez tőle, karrierje során gyors fejszámolás után ha jól emlékszem ez volt a harmadik ilyen eset.
Jött a Safety Car.
Boxból kijövet Maylander rögtön ''versenyben'' találta magát Hamiltonnal, Hamilton pedig kis hezitálás után megelőzte. Nem is lett volna ezzel különösebb probléma, ha Lewis éri el előbb a SC vonalat, vagy ha időben megkapja az érte járó büntetést, vagy ha a kettő Ferrari is meghúzza ezt.
A Ferrarik maradtak, és ezzel el is ment a futam számukra.
Hamilton áthajtásos büntetést kapott, érdekesség hogy a baleset a 10. körben történt, míg Hamilton a büntetést csak 25. körben kapta, így pont összetudott gyűjteni annyi előnyt hogy visszajöjjön a második helyre.
Ennek hatására a Ferrari, Alonsoval az élen, futam után rögtön kisebb világháborút akart kirobbantani. A spanyol pilóta szerint manipulálták a versenyt, mindezt az ő kárára.
Tény és való hogy Alonso ebből az esetből rosszul jött ki, fogalmazhatunk úgy is hogy néha a szabályszegés hasznosabb, mint a szabályok betartása.
Álljunk csak meg egy szóra.
Szingapúr! Ugye emlékszünk még? Piqué véletlenül pont jókor törte össze a Renaultot, és ezzel a manőverrel Alonsoé lett a futamgyőzelem.
A verseny utáni dührohama érthető volt, csak furcsa volt pont tőle hallani ezeket a vádakat.
Hozzá kell tenni ehhez a történethez, hogy való igaz azt az esetet Briatore kreálta nem pedig Alonso, a pilóta csak a haszonélvezője volt. (Annyira már nem szeretnék visszamenni hogy valóban Flavio adott-e utasítást, vagy csak Mosley fantáziája szabadult el, annak köszönhetően hogy nem éppen voltak jó viszonyban akkoriban).
Az előbbi gondolataim szerint, a Valenciában történtekhez is hozzá kell tenni hogy a büntetést nem Hamilton osztotta ki saját magának. A versenybírák lassúságának (vagy enyhe ítéletének) ő csak a haszonélvezője volt, hiszen arra nem számíthatunk mi sem hogy Hamilton inkább elenged pár pilótát csak hogy a Ferrari ne reklamáljon.
Persze lehet arról vitázni hogy Hamilton idén hanyadik esetet úszta meg, kvázi ''büntetlenül''.
Lehet vitázni, csak nem érdemes.
A következő futamon megtörténhet ennek a dolognak a fordítottja is, ezért nem hirdetnék háborút a Ferrari helyében.
Az összképet nézve nyugodtan kijelenthetjük, az FIA-nak eljött az ideje új szabálykönyvet írni. Nem módosítani, teljesen újat írni.
Még történt a futamon egy s más, pl. Schumi beragadása a boxban a piros lámpák mögé, ez F1-es pályafutása legrosszabb eredményéhez vezetett. Kérdem én, Brawn Úr, miért nem hagyta kinn a pályán Schumit? Ugyanazt megcsinálhatták volna mint Kobayashi és a Sauber. Akkor nem lett volna vita, és még pontot is szereztek volna.
Az F1 jelen formában nem vonzza az autógyárakat, inkább taszítja őket. A szabályok vagy értelmezhetetlenek, vagy éppenséggel többféleképpen értelmezhetőek. Arról nem is beszélve hogy a pilóták, a nézők számára ''érinthetetlenek''.
Az FIA-nak pedig ideje fohászkodni egy Safety Car nélküli versenyért!
